Beharangozó 2020. október 13., kedd

MK: Jászberény ellen a nyolcaddöntőben

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a DVTK röplabdásai a Jászberény együttesével csapnak össze október 14-én szerdán 19 órakor a Bercsényi Sportcsarnokban. Kundrák Esztert kérdeztük.

MK: Jászberény ellen a nyolcaddöntőben


Október 14-én, szerdán 19 órakor játsza a Női Röplabda Magyar Kupa nyolccaddöntőjét a DVTK a Jászberényben. Kundrák Eszter, a DVTK röplabda nyitásfogadó-szélsőütő játékosaválaszolt a kérdéseinkre.

- A selejtezőben Érd volt az ellenfél, hogyan értékeled a mérkőzést?
- Tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is egy NB II-es csapattal játszottuk az első körös mérkőzésünket. Érd csapatát elég simán, de egy jó mérkőzésen le tudtuk győzni 3:0-ra így továbbjutottunk a következő fordulóba, ahol a Jászberény lesz az ellenfelünk.

- Hogyan indultok neki a Jászberény elleni nyolcaddöntőnek?
- A Jászberény együtteséről tudni kell, hogy 5-6 éve folyamatosan a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutnak, és rendre jó eredményeket érnek el. Erre az évre a keretük nagyon átalakult, és csak utánpótlás-játékosok alkotják. Szeptemberben játszottunk már velük edzőmérkőzést, ahol 3:0-ra nyerntünk ellenük. Remélem, a szerdán is jól játszunk majd, és hasonló eredmény születik. Ez a forduló oda-visszavágós, mi október 27-én fogadjuk őket hazai pályán. Ha ezt az összecsapást sikerül abszolválnunk, a többszörös bajnok és kupagyőztes Békéscsaba vár majd ránk a negyeddöntőbe való jutásért.

Női Röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntő

2020.10.14. szerda
19.00 Jászberéniy RK - DVTK

Online közvetítésért kattints ide, és kövesd élőben a mérkőzést.

Helyszín

Jászberény, Bercsényi sportcsarnok
5100 Jászberény, Bercsényi út 11.

A lányok legközelebb a Generali Arénában játszanak visszavágót a Jászberény csapata ellen október 27-én kedden 19 órakor.