A Reiman Zoltán által szerkesztett Szemelvények a DVTK történetéből sorozatunk mai részében a klub egyik legnagyobb ikonjával, Salamon Józseffel beszélgettünk. A klublegenda a holnapi napon lesz 75 esztendős, ezzel az írással szeretnénk köszönteni a születésnapján. Isten éltesse még sok-sok éven át!

- 17 éves volt, amikor bemutatkozott az első osztályban és 17 évig futballozott profiként - jórészt a DVTK-ban. Milyen érzés volt akkor Diósgyőrben szerepelni?
- A futballt mindig imádták Miskolcon. A két gyárban, az LKM-ben és a DIGÉP-ben rengetegen dolgoztak. Olyan szurkolótáborral rendelkeztünk, mint a Ferencváros. Előfordult, hogy a gyár már fújt egykor, mert nem volt mese, meccsre kellett menni. Az olimpiai válogatott mérkőzésein rendre megtelt a stadion, de a bajnoki találkozókon sem panaszkodhattunk.  Sokszor 25-30 ezer ember előtt játszottunk, egy tűt nem lehetett leejteni a nézőtéren. Ami azonban nekem is feltűnő, hogy mára rettenetesen felgyorsult a tempó, sokkal gyorsabban kell döntést hozni a pályán. Nekünk még több időnk volt a labda „dédelgetésére”.

- Milyen érzés volt bekerülni a régi legendás játékosok közé? Abban a szerencsében volt része, hogy az előző generáció legjobb futballistáival is játszott egy csapatban.
- Szigeti Oszi távoli rokonom volt, ő is, na meg Paulás és Werner is Perecesen ismerkedett meg a labdarúgással. Gyerekkoromban sokat jártam Perecesre a nagymamámhoz. Oszi rögtön a szárnyai alá vett, és mellette kaptam helyet az öltözőben. Ő volt az, aki a csapat vezéreként a pályán is irányított, ezt próbáltam én is alkalmazni évekkel később. Nekem Gyuri (Veréb György - a szerk.) adta az ukázt hátulról, én pedig szépen terelgettem magam előtt a „nyájat”. De visszatérve a legendákra. Emlékeim szerint abban a csapatban Tamás védett, Werner, Szigeti, Paulás vagy Gál játszott a védelemben, előttük Csányi és Szucsányi, elől pedig Szurgent Lajos, Kovács „Mustos”, Ruttkay, Kiss Laci, Sikora vagy Vass. Ők jutnak eszembe most hirtelen. Nagyon sokat tanultam tőlük a labdarúgásról.

- Melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzések diósgyőri pályafutása során?
- Először a Honvéd elleni 4-1-es győzelem jut eszembe, ami a fővárosban történt. Nagyon fiatal voltam ekkor, amikor Szucsányit kellett helyettesítenem, illetve Kocsis Lajost megakadályoznom a gólszerzésben. A Crvena Zvezda elleni hazai Közép-európai Kupa mérkőzés is emlékezetes számomra, az MVSC pályán játszottuk a párharc visszavágóját. A háromgólos hátrány ellenére tovább kellett volna jutnunk... És van még egy mérkőzés, melyet a Népstadionban játszottunk, de az ellenfélre már nem emlékszem. Két bravúros mentésem volt, először a felső sarokból ollóztam ki a labdát, majd az ismétlést is sikerült kifejelnem. Geleta Pál készített erről egy képsorozatot, ezért maradt meg ennyire élénken az emlékeimben.

- Milyen volt az év játékosának lenni? A fővárosi csapatokban könnyebb volt jó teljesítményt nyújtani, és az újságírók is jobban értékelték őket. Nem volt megszokott az, hogy egy vidéki futballista nyer.
- Azt hiszem, hogy mindent megtettem azért, hogy ezt kiérdemeljem. Persze az újságírókon sok múlott. Lehet, hogy összebeszéltek, hogy végre lehetne vidékről valaki. Ezt a sikert is a csapatnak köszönhetem, illetve a kitűnő erőnlétünknek. Szabó Géza nagyon kemény edzéseket tartott. Nem mondom azt, hogy áldottuk őt ezért, de végül meglett az eredménye. A 70. percben még előre tudtam szólni, hogy tegyünk rá még egy lapáttal. És tudtunk rátenni akkor, amikor az ellenfél már a „térdén járt”.

- Nagy volt a kísértés, hogy esetleg eligazoljon Diósgyőrből?
- Ugyan voltak megkeresések, de én mindig itt, Diósgyőrben akartam a legjobb játékos lenni. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

- Szabó Gézát már említettük az edzői közül. Arra azonban ritkán kerül sor, hogy megkérdezze valaki azt, milyen ember volt Preiner Kálmán?
- Nagyszerű és tekintélyes. Azt is mondhatom, hogy ő volt az, aki felhozott engem az első csapathoz, és még Diósgyőrből való távozása után sem felejtett el. Az ifjúsági válogatottba is meghívott, Veréb Gyurival együtt szerepeltünk a csapatban.

- És ha már Veréb György. Tényleg igaz az, hogy több éjszakát töltött pályafutása idején egy szobában vele, mint a feleségével?
- Igen, nagyon sokat aludtunk együtt. 1966-tól - amikor átigazolt hozzánk a Vasútból - egészen 1984-ig, a karrierem végéig a szobatársam volt. Persze, a két év Görögországban töltött idő kivételt jelent, akkor „megcsaltam” Gyurit. Komák is vagyunk, hiszen ő az én fiamnak, én az ő fiának vagyok a keresztapja, ez is sokat mélyített a barátságunkon. Ha valami segítség kell, Gyuri az első, akit hívok.

- Nem lehet megkerülni egy interjúban az olimpiai válogatott utolsó mérkőzésére vonatkozó kérdést. Azon a bizonyos prágai találkozón a csehszlovákok ellen sok diósgyőri játékos kimaradt a csapatból, nem tudni miért.
- Sajnos erre a mai napig nincs magyarázat. Egy döntetlen is elég lett volna nekünk ahhoz, hogy kijussunk az olimpiára. Vereség lett a vége és a csehek jutottak ki. A moszkvai döntőben az NDK-t legyőzve olimpiai bajnokok lettek. Akár mi is lehettünk volna a bajnokok...

- Görögországban légióskodott két évet, a PAOK Szaloniki csapatában. Az edzője magyar volt, az Aranycsapat egykori középhátvédje, Lóránt Gyula. Milyen ember volt?
- Nagyon kemény és nyers ember. Szabó Gézánál is kemény edzések voltak, de Gyula bácsi erre is rátett egy lapáttal. Sajnos, tragikus hirtelenséggel hunyt el, egy mérkőzés közben. Borzasztó élmény volt ezt átélni. Már csak azért is, mert '70-ben, Tátrai Sanyi bácsi edzőnket is egy mérkőzés közben veszítettük el. Múcsonyban, a Mákvölgyi Bányász elleni pályaavatón történt a tragédia.

- Az új, német edzőnél már nem nagyon játszott a PAOK-ban.
- Heinz Höher ismerte Gyula bácsit, sőt, Németországban valamilyen konfliktus volt közöttük. Amikor idejött és megtudta, hogy engem ő hozott ide, azonnal kitett a csapatból. A szurkolók és az újságírók sem értették a dolgot, szóvá is tették, de mivel jöttek az eredmények, lassan elfelejtettek. Én zokszó nélkül mindent megcsináltam, amit kért tőlem az edző. Olyan eset is előfordult, hogy egyedül kellett lépcsőznöm az edzésen a stadion lelátóján.

- Kik voltak a legnagyobb ellenfelek a pályán?
- Egy békéscsabai center, Németh Lajos volt az, akinek a stílusát ki nem állhattam. Csípett, rúgott, harapott, ráadásul rendkívül gólérzékeny futballistaként sokszor a kapuba is betalált. Albert Flóri pedig olyan volt, hogy hiába koncentráltál egész mérkőzésen, ha egy másodpercre nem figyeltél rá, már gólt szerzett melletted. Tichy Lajos sem véletlenül kapta a nemzet bombázója becenevet...

- Mit tart a legnagyobb sikerének a labdarúgásban?
- A bajnoki bronzérmet. Azt kell, hogy mondjam szerencsés vagyok, mert minden sikerült, amit szerettem volna elérni. A válogatottság, az olimpiai válogatott szereplés - mindkét helyen csapatkapitányként, ahogy Diósgyőrben is. A légióséletbe is sikerült belekóstolnom. Rengeteget köszönhetek a DVTK-nak, itt értem el, illetve innen értem el a sikereimet.

koszonjuk-a-szurkolast_dvtk-ftc_2023-2024_10_40-2.jpg
Tamás Gábor, a DVTK cégvezetője tortával köszöntötte Salamon Józsefet a DVTK - FTC mérkőzés szünetében
(Fotó: Horváth Csongor)

 

- Ha már a Ferencváros ellen játszunk, akkor fel tudna idézni egy nagy győzelmet ellenük? A zöldek abban az időben nem nyerni jártak Diósgyőrbe, úgyhogy sok szép győzelem közül lehet válogatni.
- Mondhatnám azt, hogy szinte mindegyik mérkőzés emlékezetes. Igen, elég sokszor megvertük őket, ahogy mondod. A Ferencváros ellen játszani mindig kivételes élmény volt, de minden csapat így van ezzel, mindenki felszívja magát ellenük. Míg a zöld-fehérek ellen sok pozitív élményem van, a Dózsa sokszor kibabrált velünk abban az időben... A Fazekas, Göröcs, Dunai, Bene csatársor ellenállhatatlan volt.

- Mi a véleménye a mai diósgyőri csapatról?
- Nagyon tetszik a játékuk, látszik, jó közösség alakult ki. A Kecskemét ellen sajnos nem láttam az első két gólt - nem értem ki a mérkőzésre időben, Egerből jöttem haza -, a harmadik azonban gyönyörű volt, igazi tiki-taka. Összeszokott társaságnak tűnik a mostani, remélem bírják majd erővel a fiúk a szezon végéig. Azt is szeretném látni, hogy egy saját nevelésű srác, ráadásul középső védő viseli a csapatkapitányi karszalagot, Bárdos Bence szerintem megfelelő lenne erre.

- Mit üzen a mai diósgyőri futballistáknak?
- Ne elégedjenek meg soha azzal, amit elértek. Minél többet és többet akarjanak. Mi Szabó Géza edzései után is kint maradtunk gyakorolni. Gyakoroltuk a passzokat, a beadásokat. Ne legyen elég az, amit az edzésen csinálnak. Mindenki tudja miben gyengébb, mit kell gyakorolnia, hogy minél jobb futballista legyen. Soha ne legyenek elégedettek a teljesítményükkel, törekedjenek a tökéletesre. Ez nem csak a csapat érdeke, hanem az övék is, hiszen nagyobb esélyük lesz a válogatottságra vagy egy nívósabb bajnokságba való igazolásra.

Névjegy

Név: Salamon József
Születési idő: 1948. október 23.
Születési hely: Miskolc

Sikerei

Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1976/1977, 1979/1980)
NB I. bronzérmes (1978/1979)
NB I/B bajnok (1973/1974)
Év labdarúgója (1979)
NB I.-es mérkőzés/gól: 375/4
NB I/B-s mérkőzés/gól: 32/7
A-válogatott mérkőzés/gól: 3/0
Olimpiai válogatott mérkőzés/gól: 5/0

Sportvezetői pályafutás

MLSZ-ellenőr
1983/1984 szakosztályvezető, DVTK (NB I.)

Labdarúgó pályafutás

1982/1983 DVTK (NB I.) 17/0
1981/1982 PAOK Szaloniki (Görögország, 1. osztály)
1980/1981 PAOK Szaloniki (Görögország, 1. osztály)
1979/1980 DVTK (NB I.) 33/2
1977/1978 DVTK (NB I.) 33/1
1976/1977 DVTK (NB I.) 32/1 
1975/1976 DVTK (NB I.) 27/0
1974/1975 DVTK (NB I.) 29/0
1973/1974 DVTK (NB I/B.) 32/7
1972/1973 DVTK (NB I.) 27/0
1971/1972 DVTK (NB I.) 30/0 
1970/1971 DVTK (NB I.) 28/0
1970 DVTK (NB I.) 16/0
1969 DVTK (NB I.) 30/0
1968 DVTK (NB I.) 26/0
1967 DVTK (NB I.) 10/0
1966 DVTK (NB I.) 6/0
1963-1966 DVTK utánpótlás

A sorozat korábbi részei