Kiss Zoltán (Fotó: Szabó Gábor)


- Bene Ferenc utánpótlás szakmai igazgató specialistaként szokott beszélni rólad, aki régóta foglalkozik a legkisebbekkel.
- Egy sérülés miatt érettségi előtt abbahagytam a labdarúgást, helyette a tanulás felé fordultam. A Tabánban kezdtem edzősködni, ahol több korosztállyal is foglalkoztam. Eközben az Atlantisz Könyvszigetben dolgoztam 14 óráig, a délutánjaimat pedig a pályán töltöttem. 2014 nyarán keresett meg Bene Ferenc utánpótlás szakmai igazgató és egy olyan jövőképet vázolt fel, ami óriási kihívást és lehetőséget jelentett. A DVTK rangja és lehetőségei más kategória, illetve nem csak edzősködés a feladatom, hanem az U9-es korosztály és a fiatalabbak képzését kell szakmailag koordinálnom. Az a célom, hogy mire a játékosok elérnek az U10-es csapatba, mindenki magabiztosan tudja - saját szintjén és ellenféltől függően - alkalmazni a korábban tanult játékelemeket.

- Többrétű a feladatod Diósgyőrben, hiszen az ovifoci mellett a DVTK U6-, U7-, U8-, U9-es korosztályainál folyó szakmai munkát is felügyeled.
- Az ovifociban az a lényeg, hogy sokat mozogjanak labdával a gyerekek. A saját foglalkozásaim mindig dühöngéssel kezdődnek, ahol az a „feladat”, hogy zúzzák szét a palánkot a gyerekek, majd szaladjanak a labdájuk után. Nem találkoztam még olyan óvodással, aki azért jár edzésre, mert szeret sorban állni. Közülük választjuk ki azokat, akiken látszik, hogy labdaügyesek, tanulni akarnak, figyelnek az edzőre. Náluk már van értelme a jól felépített munkának. Ezen kívül az ovifociban fontos, hogy „hazavihető” feladatokat gyakoroljanak az edzésen a srácok, mert nincs annál nagyobb öröm - és ez megtörtént -, mint amikor Lillafüreden azt látom, hogy az egyik kicsi éppen bebőrözi az édesapját.

- Beszélgetésünk apropója a bilbaói tanulmányút. Miért éppen Baszkföldre utaztál?
- Az Athletic egyedi jelenség az európai futballban, hiszen nemhogy légiósokat nem igazolnak, hanem kizárólag baszk nemzetiségű, vagy Baszkföldön nevelkedett labdarúgókat szerepeltetnek csapatukban, ezért az Athleticnél folyó szakmai munkából nem csak mi magyarok, hanem mindenki más tanulhat. Ezen kívül a játékfelfogásuk, a stílusuk hasonlít ahhoz, amit a DVTK szurkolói látni szeretnének: gyors támadásvezetés, letámadás, nyomásgyakorlás az ellenfélre.

- Biztosan sok szakember kíváncsi a részletekre, hogyan lehet egyáltalán bejutni?
- Gyerekkori barátom, a nagy Athletic-szurkoló Galkó Máté (akinek írása megjelent a klub hivatalos, a régi stadionra emlékező kiadványában is) és dr. Váczi Mariann sportantropológus-szociológus, a baszk labdarúgás és a baszk nemzeti tudat közti kapcsolat kutatója segített felvenni a kapcsolatot a klubbal. Úgy utaztam ki 2014 januárjában a Tabán edzőjeként, hogy csak annyi volt biztos, hogy találkozni fogok a gyerekek tanulmányi ügyeiért felelős vezetővel, és legrosszabb esetben is meg tudok nézni kívülről néhány edzést. Ehelyett már a második napon az egyik utánpótlás-edző odajött hozzám, hogy én érkeztem-e Magyarországról, mert most tudunk beszélgetni. Először szinte meg sem tudtam szólalni. Másodszor - ekkor már Diósgyőrben dolgoztam - egyszerűbb volt a helyzet, tavaly decemberben jeleztem, élnék a visszahívással és néhány napon belül jött az e-mail, hogy vár az utánpótlás szakmai igazgató. Ez nem jellemző, biztosan közrejátszott benne az is, hogy gyorsan kiderült, hasonlóképpen gondolkodunk a fociról. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a DVTK vezetésének, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogatták az utazásomat.

Kiss Zoltán bilbaói vendéglátóival


- Miből állt a programod?
- Másodszor 10 napot töltöttem Bilbaóban annak érdekében, hogy lássam a hétvégi mérkőzéseket, majd egy teljes heti munkát, végül ismét a meccseket. Voltam felnőtt találkozókon (az Athletic Bilbao három felnőttcsapatot működtet, a profik mellett egy harmadosztályú tartalékcsapatot és egy negyedosztályút, amelyik az utánpótlásból való átmenetet segíti a felnőtt fociba), és utánpótlás mérkőzéseken. Hétköznap délelőtt a Lezama edzőközpontban kezdtem a napot, ahol több hosszú személyes beszélgetésen tájékozódtam, délutánonként pedig megnéztem két-két edzést. Az U16-os korosztály heti munkáját követtem végig, illetve egyszer-egyszer megnéztem a fiatalabb csapatok gyakorlását. Ezen kívül a klub külső kapcsolatokért felelős igazgatójával jártam két partnerklub, a Santutxu és a Banok Bat pályáján, ahol a legfiatalabbak munkájába is betekintést nyerhettem.

- Mennyire engedtek közel a titkokhoz?
- Maximális bizalommal fordultak felém, komplett havi és heti edzéstervet kaptam, azaz úgy mentem ki a pályára, hogy előre tudtam, mit és miért csinál az edző.

- De miért jó a baszkoknak, hogy elárulják a szakmai fogásokat?
- Mert a visszajelzésekből is rengeteget lehet tanulni. Nem csak én kérdeztem tőlük, hanem a vendéglátók is kikérték a véleményemet, sőt, a végén azt kérték tőlem, hogy írjam meg látogatásom tapasztalatait. Másrészt tisztában vannak azzal, hogy ugyanezt nem lehet máshol megvalósítani, fel is hívták a figyelmem rá, hogy figyeljek, jegyzeteljek, de utána ezt nekem átvitt értelemben le kell fordítanom magyarra. Nagyon tetszik ez a hozzáállás, én is szívesen látom a kollégákat Diósgyőrben, mert a közös gondolkodás csak előrébb viszi a labdarúgást. Örömmel számoltam be a diósgyőri kollégáknak is a tapasztaltakról, hiszen az előadásra felkészülve még egyszer át kellett gondolnom mindent.

- Milyen tapasztalatokkal tértél haza Bilbaóból?
- A legfontosabb, hogy az utánpótlásban nem csapatot építünk, hanem játékost nevelünk, amihez a csapat csak eszköz, miként a mérkőzés is. A cél az egyén fejlődése. A győzelem fontos, viszont nem cél, hanem eredménye, következménye a jó játéknak. Megfelelő együttműködéssel akár a jobb csapat is legyőzhető. A gyerekek számára a sikerélmény a legfontosabb, ezért hasznos, ha képességeihez mért egyéni céljaik vannak, aminek elérése akár a mérkőzés eredményétől függetlenül is jelenthet sikert. Ez a kulcsa a töretlen fejlődésüknek. Később, ahogy közelednek a felnőtt focihoz, a cél már maga a győzelem is lehet, hiszen az is fontos, hogy megtanuljanak nyerni.

A spanyol foci sikerességének egyik titka a hatalmas bázis. Szinte minden gyerek focizik, ha nem látom, nem hiszem el, de a fiatalok a templom falának rugdosták a labdát, rám gyerekkoromban már akkor rám szóltak, amikor a garázsajtónak passzolgattam. Az Athletic Bilbao 150 (!) környékbeli klubbal áll szoros kapcsolatban, ahonnan fel tudja tölteni a legfiatalabb, U11-es csapatot. Meglátogattam több utánpótlás-nevelő klubot is és azt tapasztaltam, hogy köztük is megvan a rétegződés. Többségük kifejezetten tömegsport-jellegű, ugyanakkor biztosított a tehetségek felfelé áramlása, mert egy részük már az igazán komoly munkára készíti fel a gyerekeket. Elsősorban azokat az ötleteket kerestem, aminek hazai megvalósítása nem feltétlenül pénzkérdés, mert hiába tartozik Spanyolország fejlettebb régiói közé Baszkföld, ott is előfordul, hogy két klub használ egy pályát. Vagy például Ibai Gomez, az Athletic egyik sztárja - és a Santutxu elnökének a fia - „másodállásban” nevelőklubjának U16-os csapatát edzi. Nem kötelezettségből, hanem mert szívesen csinálja, még arrafelé is egyedi ez a hozzáállás. Harmadik példa, hogy a „szomszédos” korosztályok egymás melletti pályán edzenek és két csapatnak van egy erőnléti edzője, illetve bizonyos feladatok esetében vegyítik a két korosztály játékosait. Fontos, hogy legyen egy felépített struktúra, ami szerint dolgozunk, mert az nem visz előre, ha ahányan vagyunk, annyi elképzelést valósítunk meg.

Ilyen feladattal egy felnőttekkel foglalkozó edző nem találkozik (Fotó: Szabó Gábor)


- Mit tudtál azonnal alkalmazni a látottak közül?
- A fejlődéshez el kell hagyni a komfortzónát, és ez igaz az edzőkre és a gyerekekre is. Fontos az inspiráció, érezze magáénak a feladatot és az életkorának megfelelő, tehát megoldható akadályt találjon maga előtt. A döntésképességet kell fejleszteni, mert attól lesz gyors a játék. Vállalja a felelősséget, legyen tudatos, nyitott és kreatív. Edzőként nem az a fontos, hogy a játékos a pályán megismételje a döntésemet, hanem az, hogy a saját döntését hozza meg a pályán. Az én feladatom az, hogy megmutassam neki a jó döntéseket, amiből már ő fogja kiválasztani a legjobbat. Ezért szoktam megkérdezni az egészen kicsi gyerekektől is, hogy milyen feladatot csinálunk és annak mi a haszna, mert ha ezt megérti és magáénak érzi, akkor sokkal nagyobb lelkesedéssel dolgozik. Bilbaóban ezt odáig viszik, hogy az edzés előtt az idősebbek „felelnek” a mágnestáblánál, ahol például elmondják, hogy labdakihozatal esetén mikor szabad a szélső védőnek passzolni. Ez a módszer abban is segít, hogy nőjön a belső motiváció, mert ebben az esetben nem az edzőnek kell rekedtre kiabálnia magát, hanem tudja a gyerek, hogy mit akar elérni és azért mit kell tennie.

- Lesz folytatása a külföldi tanulmányutaknak?
- Szeretném. Biztosan fogadnának harmadszor is Bilbaóban – már másodszor nagyra értékelték, hogy korábbi spanyoltudásomat sikerült visszahozni a megfelelő szintre -, de a januárban távozó Vicen Gomez is hívott új klubjához, a Dinamo Kijevhez. Ezen kívül van meghívásom a szintén a spanyol első osztályban szereplő SD Eibartól is. Hasznosak ezek az utak, de sokkal fontosabb, hogyan tudom mindezt a saját munkámban hasznosítani.

Névjegy

Név: Kiss Zoltán
Születési idő: 1978. szeptember 6.
Születési hely: Budapest
pozíció: ovifoci, U6-U9 szakmai vezető
végzettség: UEFA B-licence, BGE KVIF idegenforgalom-szálloda szak

Pályafutás

Játékosként
Úttörőstadion (utánpótlás)
BKV Előre (utánpótlás)
Pénzügyőr (utánpótlás)

Edzőként
2006-2014 Tabáni Spartacus SKE
2014-         DVTK

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!