Mészáros László az idényt még tavasszal Pro League vb címmel és IPL Eb győzelemmel kezdte, amit kisebb szünet követett, majd megváltozott felkészülést követően harmadik Arnold Classicját is behúzva hangolt az év legnagyobb versenyének számító Mr.Olympiara. Erőemelőnk többszörös címvédőként utazott az amerikai Orlandoba azzal a céllal, hogy újra mindkét kategóriában a legfényesebb éremmel térjen haza.

A meghívásos verseny előtt ugyan Mészi az utolsó edzések egyikén összeszedett egy kisebb sérülést, de ennek ellenére kiváló formában érkezett el számára a verseny napja. Kezdő fogásként a diósgyőri indulónk magabiztosan jutott túl a 250 kg-on, majd ezt követően 10 kg-ot emeltetve teljesítette a másodikat is. A harmadik és egyben utolsó fogásra 270 kg-ra kerültek a súlyok és egy újabb sikeres kisérlettel az open és masters aranyérmek egyúttal diósgyőri versenyzőnk nyakába. 

Mészi így újra duplázni tudott és ismét címeket védve pályafutása során negyedszerre állhatott fel a dobogó tetejére a sportág legnívósabb versenyén 2018-at (280 kg), 2019-et (282,5 kg) és 2022-t (270 kg) követően.